Nem a csapattal van a baj. Hanem azzal, ahogyan működik.
Ha minden döntés a te asztalodon landol, az értekezletek után mindenki ugyanott tart, mint előtte, a jó emberek pedig csendben távoznak, azt jelenti, baj van a rendszereddel. A rendszer pedig fejleszthető.
Ismerős valamelyik?
Minden rajtad múlik
Szabadság alatt is te veszed fel a telefont, mert nélküled nem dől el semmi.
Az értekezleteken nem születik döntés
A heti megbeszélésen ugyanazokat a kérdéseket beszélitek meg, amiket az előző héten is. A meetingek után nem történik előrelépés.
Jönnek-mennek az emberek
Az alkalmazottak akkor mondanak fel, amikor a betanítás után végre hasznosak lennének.
Kinőttétek a saját működéseteket
Ami 8 főnél még ment magától, 30 főnél már minden nap konfliktust okoz.
Ha kettőre is bólintottál, érdemes beszélnünk.
Szervezetfejlesztés, szakzsargon nélkül
Nem egy újabb tréning, amit a csapat végigül, aztán hétfőn minden megy tovább a régiben. A szervezetfejlesztés azt nézi meg, hogyan dől el, ki mit csinál, hogyan jut el az információ oda, ahol szükség van rá, és mitől marad vagy megy el egy jó kolléga.
Először felmérjük, mi a helyzet valójában. Aztán ott avatkozunk be, ahol a legtöbbet hozza – nem mindenhol egyszerre.
Amit nem csinálok
Nem húzok rá multis sablont húzok rá egy 20 fős cégre
Nem írok 80 oldalas jelentést, amit senki sem olvas el
Nem tartok öncélú workshopokat
Amit igen
Mérek, mielőtt bármit javasolnék
Kis lépésekben haladunk, amik tényleg megvalósulnak
A vezetővel és a csapattal is együtt dolgozom
Négy lépés, megérzés helyett adatokkal
Diagnózis
72 kérdéses szervezeti kérdőív 8 területen, vezetői és munkatársi interjúkkal kiegészítve. Kiderül, hol szorít valójában a cipő.
Visszajelzés és fókusz
Közösen átnézzük az eredményeket, és kiválasztjuk azt a 2–3 területet, ahol a fejlesztés a legnagyobb hatású.
Beavatkozás
Workshop, folyamatfejlesztés, projektek, vezetői coaching vagy csapatfejlesztés a diagnózis alapján.
Nyomonkövetés
Visszamérünk. Ami nem működik, azon módosítunk. A változás nem egy esemény, hanem folyamat.
Mit vehetsz igénybe?
Külön-külön is kérhetők, de a legtöbbet akkor hozzák, ha a diagnózisra épülnek.
Szervezeti diagnózis
72 kérdéses felmérés 8 működési területen, kiértékelés és visszajelző workshop a vezetőséggel. Ebből látszik, hova érdemes pénzt és energiát tenni.
Vezetői coaching
Egyéni, jövőorientált folyamat. Kérdésekkel dolgozom, nem kész receptekkel – így a megoldás a tiéd lesz, és működni is fog.
Csapatfejlesztés
Valódi csapatépítők, nem egy vacsora és egy buli, hanem a hosszú távú változás kiindulópontjai: egyértelmű kommunikáció, hatékonyabb együttműködés.
Workshopok
Vezetői készségek, Kommunikáció, Hatékony értekezletek, Prezentációs technikák, Megtartás és motiváció, Toborzás és kiválasztás.
Online tananyagok
Online felület, ahol a munkatársak bármikor elérik a tananyagokat, te pedig látod, ki hol tart.
Fejlesztés a Te cégedre szabva
Szerepi András vagyok. Több mint 15 évig dolgoztam trénerként multinacionális cégeknél. Megtanultam, hogy ezeknél a cégeknél mi működik. A KKV-k között pedig azt, hogy hogyan kell ezt a tudást alkalmazni a kis cégeknél.
Egy kézből: ugyanaz az ember végzi a felmérést, a fejlesztést és a követést.
Kérdésekkel dolgozom: a válaszokat nem hozom magammal, azokat közösen találjuk meg.
Fokozatosan: kis, fenntartható lépések a nagy átszervezés helyett.
Szakértőkkel: ha egy témához más szakértelem kell, hozom.
Gyakori kérdések
Onnantól érdemes rajta gondolkodni, hogy már nem tudsz minden kollégával naponta beszélni, és a dolgok nem mennek „maguktól”. A módszert a cég méretéhez igazítom.
A diagnózis a cég méretétől függ. A teljes folyamat ütemezését a visszajelző workshopon közösen állítjuk össze, a kiválasztott fejlesztési területek alapján.
Minden fejlesztés egyedi, ezért nincs dobozos árlista. Az első, ingyenes konzultáción felmérjük, mire van szükségetek, és ott kérhetsz személyre szabott ajánlatot.
Igen. Ha a probléma jól körülhatárolt, egy célzott tréning vagy coaching is elég lehet. Az első beszélgetésen őszintén megmondom, melyikre van szükséged.
Országosan. A személyes alkalmak mellett online elemekkel is dolgozom, így a távolság nem akadály.
Beszéljünk 30 percet. Ingyen, kötelezettség nélkül.
Elmondod, mi akad el nálatok. Én megmondom, érdemes-e szervezetfejlesztésben gondolkodni – vagy elég egy célzott tréning.
Kérdésed van? Írj: szerepi.andras@synkron.hu vagy hívj: +36-30-875-4815
