SYNKRON CONSULTING

Tudatos vezető,
erős csapat,
rugalmas szervezet

A vállalkozásod eddig minden akadályt legyőzött a Te vezetéseddel. De ahogy a céged növekszik és a környezet változik, már nem elég, ha minden kizárólag rajtad múlik.

Egy cég akkor marad sikeres a változások közepette is, ha a vezetői döntések tudatosak és átgondoltak, ha a csapat összetart és a tagjai számíthatnak egymásra, a működés pedig folyamatosan képes alkalmazkodni a változó körülményekhez. Mert ahol ezek teljesülnek, ott az ügyfelek is érzik a különbséget.

Ehhez sokszor egy külső perspektíva kell, egy kérdés, amelyet eddig senki nem tett fel, vagy egy fejlesztési folyamat, amely tényleg beépül a mindennapokba. Mindezt azért, hogy Te és a munkatársaid a változásoknak ne csak elszenvedői, hanem irányítói legyetek. Ebben tudok segíteni Neked.

KI VAGYOK ÉN?

Szerepi András

Tréner, coach és szervezetfejlesztő vagyok, de a titulusoknál jobban érdekel, mi változik egy cégben a fejlesztés után.

Több mint 15 évet töltöttem multinacionális nagyvállalati környezetben, ahol vezetők és csapatok fejlesztésével foglalkoztam. Megismertem, hogyan működik egy szolgáltató központ vagy éppen egy gyár, és megtanultam, mitől lesz képes egy szervezet  jól kezelni a változásokat. Ezt a tudást hozom el a kis- és középvállalkozásokhoz, az ő méretükre és mindennapjaikra szabva.

Vezetők fejlesztésével, csapatépítő workshopok tartásával, változások kezelésével és ügyfélkommunikációval foglalkoztam elsősorban. Figyelem, hogyan változik a munka világa, a hibrid munkavégzéstől a generációváltásig, az AI-tól a bértranszparenciáig. A programjaimat úgy építem fel, hogy ezekre a valós kihívásokra reagáljanak.

Szabadidőmben futok, főzök, nyelvet tanulok, vagy éppen a bakelitlemez-gyűjteményemet rendezgetem.

MIT CSINÁLOK?

Vezetőket, csapatokat támogatok

Abban segítek, hogy a cégedben a vezetők magabiztosabban irányítsák a csapatukat, a munkatársak jobban együtt tudjanak dolgozni és számíthassanak egymásra, a szervezet pedig ne ugyanazokba a falakba ütközzön újra és újra.

Van, amikor a vezetővel dolgozom négyszemközt, van, amikor az egész csapattal közösen, és van, amikor a cég működését kell újragondolni, mert nem egy ember fejlesztése a cél, hanem a rendszeré.

MIÉRT CSINÁLOM?

Tudást adok át

Több mint 15 évig dolgoztam multinacionális vállalatoknál. Láttam, mitől működnek jól, és azt is, hogy ez a tudás magától nem jut el a kis- és középvállalkozásokhoz, pedig ott lenne rá a legnagyobb szükség. Egy KKV-ban minden döntésnek és minden embernek nagyobb a súlya, és kevesebb a tartalék a hibákra.

Ezért szeretném elérhetővé tenni mindazt, amit a multiknál tanultam. Nem lefordítva, nem leegyszerűsítve, hanem a KKV-k valós igényeihez és sajátosságaihoz igazítva.

HOGYAN CSINÁLOM?

Csak kérdezek

 Nem hozok kész receptet. Először megértem, mi zajlik nálad: mi működik, mi nem, és mi az, amit te magad is sejtesz, de eddig nem mondtál ki hangosan.

Erre építve közösen alakítjuk ki, mi segít a legtöbbet. A célom mindig az, hogy ne függj tőlem, hanem a csapatoddal együtt önállóan is tudj tovább fejlődni. A sikered a munkám legfontosabb mércéje.

BUSINESS COACHING

Nem vagy egyedül

 Ha felismerted, hogy vannak olyan nehézségek előtted, amikkel vezetőként egyedül nem tudsz megbirkózni, akkor van egy jó hírem: a legnehezebb részén már túl is vagy.

Cégvezetőként szembesülhetsz sok ilyen helyzettel, és hidd el, ezzel nem vagy egyedül. Lehet, hogy úgy érzed, az embereid nem hallgatnak Rád, hogy egyedül maradsz a nehéz döntésekkel, vagy hogy a csapatod titkolózik előtted. Egy coaching folyamat tud ezen segíteni.

SZERVEZETFEJLESZTÉS

Diagnózis után fejlesztés

Előfordulhat olyan helyzet is, amikor nem elegendő a vezető viselkedését megváltoztatni. 
Ilyenkor a cég működését, a folyamatokat kell megvizsgálnunk. Kicsit ahhoz hasonlít, mint amikor orvoshoz megyünk egy panasszal. Elmondjuk, mik a tünetek, de az orvos az egész testünket megvizsgálja, diagnosztizálja.
Ezt teszem én is egy szervezetfejlesztési folyamatban: felderítem, mi lehet a szervezeti elakadás valódi oka. Ezt követően pedig egy (esetleg több) projekt keretében kidolgozzuk a megoldást és megvalósítjuk azt. Egy szervezetfejlesztő projekt hatására javulhat a szervezet teljesítménye, erősödhet a dolgozók lojalitása, egyszerűsödhetnek a munkafolyamatok … a sor szinte végtelen.

ÜGYFELEIM MONDTÁK

Visszajelzések

„András szakmai hozzáértése, tudása kellő érzékenységgel, intuícióval és átlátó képességgel társul, így bátran ajánlom mindenkinek, aki úgy érzi, elakadt valahol az úton, de szeretne újult erővel továbblépni.”

„A beszélgetések többször is komoly, olykor személyes kérdéseket boncolgattak, de András jelenlétét, segíteni akarását sosem éreztem tolakodónak, sőt, mindig volt egy-egy olyan ütős mondata, kérdése vagy javaslata, ami azóta is bennem él és sokat segít.”

„András szakértelme, hozzáállása, szakmai alázata, elhivatottsága és felkészültsége kiemelkedő, jó szívvel ajánlom. Az egészen komplex helyzetek mellett a legprofánabb apróságokat is tűélesen látja át, és szakértően kalauzol a kérdések és válaszok útvesztőjében. „

Egy lépéssel közelebb

Foglalj nálam időpontot és beszélgessünk!

november 2026
hét
ked
sze
csü
pén
26
27
28
29
30
2
3
4
5
6
9
10
11
12
13
16
17
18
19
20
23
24
25
26
27
30
1
2
3
4

Keress és megtalálsz

Hívj, írj, hagyj üzenetet, vagy kövess a social media felületeimen



    Felnőttképzési nyilvántartásbavételi szám: B/2026/001008

    Cart0
    Cart0
    Cart0